A 20 éve végzett közgazdász

hirdetés


A 20 éve végzett közgazdász

A 20 éve végzett közgazdász ellátogat egykori iskolájába, és egykori tanárával beszélgetve arra jön rá, hogy a vizsgakérdések ma is teljesen ugyanazok, mint 20 évvel azelőtt. Mikor megjegyzi a tanárnak, hogy úgy látszik, a tudomány semmit sem változik, a tanára így felel:
– Igen a kérdések teljesen ugyanazok, mint régen, de a válaszok már teljesen mások!

hirdetés


Posztok
Random Idézet
Mindig irigyeltem a festőket, mert restek és némák maradhattak, nem kellett nekik semmilyen nyelven megszólalni, felolvasni, csak állni mélán, okos tekintettel a saját kiállításukon a mellett a pasas mellett, aki megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel méltatja elévülhetetlen munkásságukat, holott hiába: az egész közönséges mázolás csupán, színek és formák egybekenése, tubusok halomba rakosgatása. De bezzeg megírni egy regényt szabott határidőre, és amikor nem megy, az éjszaka közepén kihajolni egy mondatért a friss levegőre, visszamenni a bekezdésbe, és nem találni azt a helyet, ahova az a mondat illene, ezért bezzeg nem sajnált engem senki, csak én magamat.
Kontra Ferenc